Olaszrizling 2016 - Hegybor

Március 13. Kedd. A reggeli napsugár igyekszik rést találni a behúzott sötétítőn, melege áthatol az ablaküvegen. Nem bánom a fényes ébresztőt, ez tökéletes kezdete a mai szabadnapomnak.

A testem kivételesen áhítozik a gyalogtúrára, határozottan el szeretnék ma fáradni a tavaszi szembeszélben átfújva, holtfáradtan visszaérve és esküdözve, hogy legközelebb kocsival megyek. Van nem messze egy kilátó, amit még sosem látogattam meg, pedig 5 éve lakom itt. Egy olyan hegyoldalban, amihez szintén gyalog vezet számtalan lépcső, ezért mindig napoltam a meredeken mászós, kilátós túrát. Az a fajta nyápic városi lettem, akinek az alig hordott bakancsa is rózsaszín, és tornacipőből is csak egy van, használatlanul szép, megkímélt fehérségben.

De ez a nap ma más. Ma hirtelen lett kedvem csak úgy elindulni, hátizsákkal hegyet mászni, beszívni az avart, a még bátortalan rügyek illatát.

Mik is a mai túrakellékek? Pakolok a retikülből, zsákolom az útitársakat. Napszemcsi kell, zsepi ugyancsak, telefon is, ha ciki módon eltévednék. Valami innivalót keresgélek a polcon. Valami olyat, amit egy ilyen különleges, rendhagyó kiruccanáskor a hegytetőn, romantikusan pihegve el lehet kortyolgatni. Valakivel.

Súlya édes teher, vizet már kevésbé lett volna kedvem hegynek felfelé cipelni. Kis pléden kuporogva, orkán erejű szélben, de napsütésben, elájulva hegymászó teljesítményemtől kinyitottuk ezt a kis gyönyörű Sabar hegybort. Ha tutira akarok menni, és a legtökéletesebb pontot keresem az i-re, mindig Tőlük választok.

Ez valami hülye reklámszöveg is lehetne, de minden bókom igaz. Mivel nem értek a borokhoz, tűnhetne rajongásom hóbortos női szeszélynek is, de mivel a szakma is kellőképpen alátámasztja minden ömlengésem e téren, így tulajdonképpen mondjuk ki: a Sabar ultra menő!

A szél mindjárt leviszi a fejem a hegytetőn, a bort messziről töltöm, beleszámítva landolásába a makacs orkánhatást.

Milyen illata van tejóisten! Szél ide szél oda, ez illat! Virágba borult gyümölcsöskertet tár elém, édeskésen piszkálva orrom, mint amikor beleszagolsz a virágszirmok közé, melyet épp megbolygattak a méhecskék. Igazi tavasz ez, máris kóstolom. Ízében ugyanez, kis nyári zöldalmával és csillaggyümölccsel kiegészülve. Az íze is napsárga hatású, akárcsak a színe, benne pici selyemfű mézzel. Cikázó, csibészes savak üdvrivalgása zajlik épp a számban, ünneplik velem a magasságot, ahonnan a városra tekintünk.

A hordó finom, kis szerecsendiót hint, frissen reszelve. A kesernye is ebben a képben teljesedik ki, szép hosszúra nyújtva hegytetős élményemet. Mennyit utazott ez a bor, mennyi mindenen ment keresztül, mire velem együtt kifújhatta magát itt a kilátóban, a város tetején. Ez a hegybor, messze Sabar-hegytől, most egy egészen másik magasságba repít.

Nagy kedvencem, a Sabar Single Vineyard után meg is állapítom, hogy ez 16-os olasz is elég csúcsbor, most épp minden értelemben.

És azt hiszem megérettem ma erre is:

Ha Balaton, akkor rizling. Ha rizling, akkor Sabar.

Ennyi.